Az első darab, amit megláttam tőle, elvarázsolt. Álltam a régiségvásárban
és tudtam, hogy együtt fogunk lakni.
Akkor még nem tudtam ki készítette, sőt, nem gondoltam
volna, hogy női kéz formálta. Erős, határozott vonalakat láttam, brutálisan jó
mázat és robosztus formát. Férfi kezet képzeltem hozzá.
Tévedtem. A név hamar kiderült, Hornung Zsuzsa készítette.
Természetesen rögtön rákerestem a névre és meglepően kevés
információt találtam.
Annyit lehetett tudni, hogy építészként dolgozott mielőtt a
kerámia felé fordult.
Ezen a vonalon indultam el és egy kis kutatás után
megtaláltam a művész gyermekeit. Arnóth Ádám építészmérnök és Arnóth Balázs
kamarazene-tanár. Ők segítettek, hogy arcot tegyek a kedvenc tárgyaim mellé
és egy kicsit többet megtudjak az alkotóról.
Arnóth Lajosné Hornung Zsuzsa:
1972



Hornung Zsuzsa 1930. február 17-én született Budapesten. Édesanyja
Hennyey Aranka tornász, gyógytornász volt. Édesapja dr. Hornung Andor okleveles
gépészmérnök, a műszaki tudományok doktora, aki életét a kutatásnak szentelte.
Zsuzsanna volt az egyetlen gyermekük. Miután
1952-ben végzett építészként, a Bányatervnél kezdett el dolgozni. 1956-os
szerepvállalása miatt nem térhetett vissza korábbi munkahelyére. 1957-ben, majd
60-ban megszülettek gyermekei, így ez akkor nem is volt napirenden. Az élet
nagy rendező. A család közelében lakott és dolgozott akkoriban a Garányi
házaspár, nekik kezdett el segíteni a műhelyben, tőlük tanult. Garányi Józsefet
és G. Staindl Katalint tekintette mesterének. Valószínűleg az ő segítségükkel
kezdte el saját darabjait zsűriztetni, amiket az Iparművészeti Vállalat
elkezdett forgalmazni. A 60-as évek elején már saját műhelyében dolgozott. A
fatüzelésű kemencébe pakolni az óriás padlóvázákat, kaspókat komoly fizikai
munka volt. A kiégetésük is óriás feladat volt, mivel 6-7 óráig is folyamatosan
életben kellett tartani a tüzet. Ő viszont szerette ezt a fajta munkát. A
család elmondása alapján nagyon sportos alkat volt, nagyon sokáig heti kétszer
úszott is a szabad ég alatt a Dagályban.
1963-ban tulajdonképpen amnesztiát kapott, visszamehetett
volna a korábbi munkahelyére, de ő már a kerámiát érezte jobban magáénak. Igaz,
hiányzott a munkahelyi légkör, az emberek, kollégák – hiszen egy keramikus
munkája elég magányos – de mégis maradt ezen az úton. A barátok inkább a
korábbi munkához kapcsolódtak – férje, Arnóth Lajos Ybl Miklós- díjas és
Széchenyi-díjas magyar építész volt.
A baráti társaságukban az építészethez is köthetően jelentek
meg művészek is. Például Breznay József, aki a többek között Arnóth Lajos által
tervezett Beloiannisz Híradástechnikai Gyárba készített két nagyméretű szeccót
is. Abban az időben az állami beruházok két ezrelékét kellett művészeti
alkotásokra fordítani.
Egészen a rendszerváltásig folyamatosan dolgozott, kerámiai
keresettek voltak az Iparművészeti Vállalat boltjaiban.
Sajnos önálló kiállítása nem volt, de négyszer is részt vett
a Pécsi kerámia biennálékon. 1968-ban, 70-ben, 72-ben és 78-ban.
1968
a színes változat a család tulajdonából:
1970
1972
1978
a színes változat a család tulajdonából:
Képek a család további darabjairól:
a kemence:
a műhely egyik polca:
a kertben és a ház körül is felbukkannak darabok:
Nagyon szépen köszönöm Arnóth Balázsnak a fotókat és a lehetőséget, hogy megoszthatom ezeket a képeket.