2020-ban megjelent egy cikkem a BÁV újságjában. Ez az összefoglaló azokról a művészekről szól, akik kitaposták a magyar retró kerámiáknak az utat:
A magyar kerámia forradalma
Kerámiaművészetünk a XX. században teljesen megújult. Nem véletlenül mondják, hogy a kerámia a kísérletezés művészete, nekünk pedig kísérletező kedvű, a megpróbáltatások közepette is elhivatott, világ színvonalon dolgozó keramikusaink határozták meg ezt az új korszakot.
A BÁV árverésein a 90-es évek második felében kezdtek el feltűnni a modern magyar kerámia legnevesebb képviselői. Az első nagy nemzedéket Gádor István, Gorka Géza és Kovács Margit neve fémjelzi. Érdekes, hogy legnagyobb keramikusaink egyike sem erre a pályára készült eredetileg. Gádor szobrásznak, Gorka festőnek, míg Kovács Margit grafikusnak készült, de végül nem tudtak ellenállni a kerámia vonzásának és ezen a területen alkottak maradandót. Az viszont nem csoda, hogy az őket követő nemzedékből Gorka Géza lányának, Gorka Líviának már nem volt kérdés, hogy édesapja nyomdokaiba lép.
A XIX. század innovációi magával hozták a keménycserép és a porcelán gyártás elterjedését, evvel csökkentve a kerámia jelentőségét. A tömegtermelés és a kecsegtető haszon felülírta a művészi törekvéseket, a népi hagyományokat. A silány tömegárukat ellensúlyozandó a művészek törekedtek az iparművészet színvonalának emeléséhez, ragaszkodtak a kézművességhez és hagyományaikhoz. A közönséghez azonban nehéz volt utat találniuk. Eleinte csak kiállításokon tudták értékesíteni elkészült munkáikat, a kor ízlése akkoriban nem a modern kerámiának kedvezett. Ennek az ősi mesterségnek új utat kellett találni a korabeli fogyasztókhoz, meg kellett őket győzni a modern kerámia létjogosultságáról.
A kapitalizmus és az urbanizáció hatására az emberek élettere is gyökeresen megváltozott. Amíg korábban a lakótér főleg funkcionális volt, addig a 19. századvégi városi otthonok egy része már a magánszférát hivatott biztosítani a polgároknak. A lakások mérete, el- és berendezése már megmutatta az ott élők társadalmi státuszát. A tehetősebbek körében fontos lett az önkifejezés, a tömegből való kitűnés. A kereskedésekben található porcelán és üvegáru meghatározott egyfajta korízlést, de egy szűk réteg nyitott volt az újításra is, a barokkos nippek, a gazdag ornamentikájú porcelán készletek mellett a modern kerámia felé is nyitottak. Erről a viszontagságos útról így emlékezett meg Gádor:
Gádor István - az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből
„ Jártam a várost, és próbáltam valami kereskedelmi kapcsolatot találni, de nem ment. Bementem olyan üzletekbe, ahol porcelánt és üveget árusítottak. Megmutattam a tárgyaimat, amelyek hol tetszettek, hol nem. Voltam a Hüttl cégnél a Dorottya utcai üzletben, de kerámiával nem akartak foglalkozni. A Handelsmann cég a Rottenbiller utcában főleg vidéki árusítással foglalkozott, tulajdonosa, dr. Havas, nagyon művelt, a képzőművészet iránt érdeklődő ember volt. Néha vásárolt tőlem, persze csak magának. Az ő véleménye is az volt, jelenleg semmi remény sincs arra, hogy kerámiát lehessen eladni.”
Mindez az 1920-as évek elején történt. Az áttörést egy kereskedő ötlete hozta, aki kis állatfigurákat kért tőle, amiket szuvenírként árusított. A kis figurák nagy sikere után valami elkezdődött. Az 1923-as Monzai nemzetközi iparművészeti kiállítást követően, egy másik kereskedő remek kirakatot álmodott meg az újszerű kerámiákból a Váci utcában és a kínálat meghozta az érdeklődőket is.
„ Addig sokat mondták és írták, hogy nincs érdeklődés a kerámia iránt. De hogyan is lett volna, amikor nem volt Budapesten egy üzlet, ahol kerámiát venni vagy eladni lehetett volna. A kerámia nem is válhatott szükségletté.”
Gádor István - az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből
Egészen eddig a pontig. Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat vezetői leragadtak a szakterület fejlesztésének terveinél, nem volt érdekük hogy piacot szerezzenek a művészek kis tárgyainak, a gyakorlati segítség elmaradt. A szemléletváltáshoz egy élelmes kereskedő – Benyovics Sándor - jó szeme kellett, aki megérezte, hogy a modern kerámia nálunk is szárnyalásba kezdhet. Gádor munkái mellett megjelentek Gorka Géza és Kovács Margit kerámiái is és nagyon hamar megtalálták helyüket az érdeklődök otthonaiban.
Gádor István művészetére nagy hatással volt a Wiener Werkstatte falai között eltöltött pár hónap. A kerámia tanszakon új technológiai eljárásokkal és mázakkal ismerkedett meg. Hazatérve a szerencsének és egy cukrászda megrendelésének köszönhetően rövid időn belül hasznosította az ott tanultakat és új műhelyében, lassan letette a modern magyar kerámia alapjait.
Gorka Géza művészetére a mezőtúri fazekas, Badár Balázs volt nagy hatással. Festői ambíciói az ő hatására alakultak át, a vászonról a korongra váltott. A habán edények iránti érdeklődése indította el a népművészet irányába. A Nógrádverőcén alapított Keramos RT-t is azért hagyta ott, mert olcsó vásári kerámia gyártására kérték. Ő viszont inkább önállóan, a saját műhelyében szerette volna korlátok nélkül végezni máz kísérleteit és kialakítani folyton átalakuló, mégis könnyen felismerhető stílusát. Érdekes adalék, hogy az RT, távozása után nem sokkal csődbe ment, felszerelését maga Gorka Géza vette meg és vitte saját műhelyébe, így több szempontból érdemes volt kitartania elvei mellett.
Gorka Géza - az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből
Kovács Margit a legfiatalabb hármójuk közül, de hamar a fenti nevek mellett említették. Mivel itthon nem volt megfelelő szakmai oktatás, ő is Bécsben keresett mestert és később Európa több városában is tanult, dolgozott. Itthon – a többiekhez hasonlóan – a kezdeti nehézségek után elismerésben volt része. Sokoldalú keramikus volt, készített edényeket, reliefeket, fali csempéket, de a figurális alkotások a legjellemzőbbek rá. Későbbi monumentális munkái új művészi minőséget teremtettek, szó szerint nem aprózta el a tehetségét és szerencsére teret is kapott.
Kovács Margit - az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből
Mindhárman hamar ismertségre tettek szert a szakma és a vásárlók körében is, ami azért is volt fontos, mert így művészi törekvéseik mellett a megélhetésüket is biztosították. Ez igazán üdítő ismerve, hogy számos művészt csak halála után kezdenek el értékelni, műveiket megbecsülni, vásárolni.
Az általuk készített tárgyak természetesen nem azokban a lakásokban találtak otthonra, ahova az olcsó vásári kerámiát vagy a giccses porcelánnippeket vitték haza, azok, akiknek csak arra telt, illetve életterükhöz azok a tárgyak illettek. A korabeli árjegyzékek szerint már ekkor kiemelkedtek az akkori kínálatból, bárki nem engedhette meg magának ezeket a tárgyakat. A művészi, egyedi kerámiát már akkor is csak egy kiváltságos réteg engedhette meg magának.
A Magyar Iparművészet hasábjain rendszeresen mutatták be ezeket a tárgyakat, mai szemmel jó marketingje lett ennek a megújuló műfajnak.
A megérdemelt sikerek után a háború megnehezítette, volt, hogy ellehetetlenítette a munkájukat, de talpra álltak és ugyan megváltozott a világ, de ők alkalmazkodtak, és tovább folytatták munkájukat. Az emberek újjá építették életüket, házaikat, lakóterüket. Az iparművészet helyzete is megváltozott. A megnövekedett igényekkel egyidejűleg az 1955-ben megalakult Iparművészeti Tanács az ipari termékek művészi színvonalemelését tűzte ki feladatául.
Azt hihetnénk, hogy evvel ismét háttérbe került az egyedi művészi ambíció, a mennyiség a minőség rovására ment, de inkább átalakult a viszonyrendszer. A hazai művészeti oktatást korszerűsítették ezen a téren, ebben Gádor fontos szerepet vállalt. Az Iparművészeti Főiskolán tanította a következő keramikus és porcelántervező nemzedéket. Az Iparművészeti Lektorátus feladata lett a készülő tervek zsűrizése és véleményezése. Ebben Gorka Géza is aktív szerepet vállalt a saját területén. Így nem csak a munkájukkal mutattak példát, hanem a következő generációt is tanították, segítették több évtizedes tapasztalatukkal. Ilyen módon a lakásokban megjelenő kerámiákon és porcelánokon is rajta hagyták a nyomukat direkt módon és átvitt értelemben is.
Gorka Géza - az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből
A jövő nemzedékének tanítása és a zsűrizése mellett, továbbra is aktívan dolgoztak saját műhelyükben és sikerük töretlen volt. Folyamatosan megújultak. A megnövekedett igényeket a lakosság részéről ugyan az ipari termékek nagymennyiségű előállításával tervezték kielégíteni, de továbbra is volt igény keramikusaink egyedi darabjaira. A modern lakberendezésben fontos szerep jutott a tárgyaknak. Az Iparművészeti Vállalat 1955-től forgalmazta egyéni tervezők, művészek munkáit, ízlésformáló volt, hogy csak zsűrizett darabokat vásárolhatott, aki a saját lakását szerette volna velük díszíteni vagy minőségi ajándékot vásárolni neves alkalmakra.
A következő évtizedek tárgykultúráját meghatározták a fent említett nagy nevek, de nyomukban egy új nemzedék is felnőtt. Az Iparművészeti Vállalat közel 1000 művész alkotásait forgalmazta. Az érdeklődőknek volt miből válogatni. Egy 69-es felmérés szerint – ami a korábbi 10 évet ölelte fel – a lakásokban díszműáru legnagyobb számban váza volt, utána az állat és az emberábrázolás következett. Legtöbbet vitrinben, illetve a TV vagy rádió készüléken tárolták. Külön érdekesség, hogy ezek nagy részét ajándékba kapták, nem maguknak vásárolták. (Világosság, 1969. június, Csőregh Éva: Giccs és lakáskultúra: Ízléspreferencia egy új lakótelepen)
A feltörekvő új művésznemzedék egyik legfontosabb alakja Gorka Géza lánya, Gorka Lívia volt, aki gyermek kora óta otthonosan mozgott édesapja műhelyében. Saját elmondása szerint is imádta az akadályokat, fazekas mestervizsgája is tökéletesen elég volt, hogy nemzedéke kiemelkedő művésze legyen. Folyamatosan kísérletezett mázakkal, anyagokkal, de olyan újítást is eszközölt, ami korábban példa nélkül állt kerámiaművészetünkben. Vas vagy rézabronccsal díszítette kerámiáit, állatfiguráit is ezekkel kombinálta. Újítóként remek vezéregyénisége generációjának.
Annak a generációnak, amelyik az elkövetkező években valószínűleg szintén képviselteti majd magát a művészeti aukciókon. Ezek a művészek remek alapokat kaptak mestereiktől, ahhoz hogy egyéni hangjukat megtalálják. A teljesség igénye nélkül mesterségük kiváló képviselői között említhetjük Csekovszky Árpádot, Garányi Józsefet, Garányiné Staindl Kalatint, Majoros Jánost, Majoros Hédyt, Pál Ferencet, Janáky Viktort, Várdeák Ildikót, Bod Évát, Benkő Ilonát, Papp Jánost. A sor még hosszan folytatható, mindannyian sokat emeltek lakás- és tárgykultúránk színvonalán az elmúlt évtizedekben.
Művészetük kortalanságát támasztja alá, hogy mai lakáskultúránkba, élettereinkbe is tökéletesen illeszkednek. Egyre több érdeklődő és gyűjtő fordul a magyar kerámia felé, újabb és újabb nevek, művészek kerülnek reflektorfénybe, akikkel eddig aukciókon nem találkoztunk, pedig mestereik után ők is említést érdemelnek.
Modern lakásainkban is szívesen élünk együtt eme ősi mesterség újszerű alkotásaival.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése