Seregély Mártával 2019-ben volt szerencsénk találkozni két alkalommal, akkor sikerült többet megtudnunk a pályájáról. Rengeteg ismert figura fűződik a nevéhez de igazi ritkaságok is.
R: Ott is éltetek? Ott is jártál iskolába?
SM: Igen, minden iskolát ott végeztem és ott is érettségiztem.1953-ban kerültem fel Pestre.
R: Akkor egyenes út volt a főiskolásra?
SM: Nem, nem, édesapám egy szabóságot vitt, kisiparos volt, alkalmazottakkal, mindennel, és ugye nem kell mondanom, hogy annak 1948-ban vége lett. Ezzel tulajdonképpen a gyerekkoromnak is. 1949-ben kerültem gimnáziumban és 1953 -ban érettségiztem. Édesapám biztatására jelentkeztem a Főiskolára, de nem oda kerültem ahova akartam. Textiles akartam lenni, de nem vettek fel. Mondták, hogy készül egy díszítő szak, kerámia, porcelán, ötvös, szóval ez egy ilyen gyűjtő szak volt.
R: Jó döntés volt?
SM : A szívem mindig textiles volt, de jól éreztem magam. Kis szak volt, így néha átjárhattam a textilesekhez. A Tormánéval és a Bolbánéval együtt jártunk. Örülök, hogy apám biztatott, mert a főiskola csodálatos korszak volt. Jó hangulat volt, csodálatos tanárok, Gorka, Borsos Miklós, és ők hozták magukkal a rajztanárokat akiket ők jónak tartottak, a mintázókat, szobrászokat.
R: Egyedül éltél Pesten?
SM: Nem szerettem volna kollégiumban lakni így egy szombathelyi barátnőmmel közös albérletben éltem. Jó volt, hogy az ember a saját lábára állt.
R: Nehéz volt?
SM: Nekem könnyű volt a saját lábamra állni. A művészettörténethez, a történelemhez is közelebb került az ember, itt voltak a múzeumok, kiállítások. Ez azért akkor nagy dolog volt, szabadon élni a világban.
R: Te voltál a művész a családban?
SM: Én tulajdonképpen nem tartom, soha nem tartottam művésznek magamat. Ez az igazság, ez is egy érdekes dolog. Még a diplomámon is az van, hogy tervező iparművész, és én inkább tervezőnek tartom magam. A művészetet sokkal nagyobbra tartom mint én voltam.
R: Kik voltak a példaképeid?
SM: A tanárok közül a Borsos meg a Gádor. Azok mindenképpen, szakmailag a Borsos az egy csoda volt, mint tanár is csodálatosan tudott oktatni.
R: Akkor te még a Gádorral is találkoztál?
SM: Volt egy
kiállításunk az Iparművészeti Múzeumban, azt ő nyitotta meg, de akkor ő már
nagyon idős volt. Gorka Lívia is ott volt a látóhatáron, de ő nem tanított a
főiskolán.
R: A családból valaki folytatta a művészi pályát?
SM: Tulajdonképpen a fiam, építész lett.
R: A tanárokon kívül kivel volt jó kapcsolatban?
SM: A többi szakról inkább a keramikusokkal voltunk jóba. Kumpost Évával például. Csodálatos dolgai voltak, de idő előtt meghalt. Ő tüneményes figurákat gyártott, ragyogó volt.
R: Volt egy saját világa.
SM: Igen igen. Barátok voltunk és nagyon tetszett , hogy ő szabadon dolgozhatott.
R: Diploma után hogyan kerültetek be az iparművészetet koordináló, irányító rendszerbe, ki mondta meg, hogy hova menjetek?
SM: Megkaptuk a diplomát és a minisztérium megmondta ki hova megy.
R: Mindenki kapott egy borítékot?
SM: Szó szerint, szó szerint. Ők mondták meg, hogy engem például Herendre küldenek. Nagyon jó lett volna ott maradni, csak én előtte mentem férjhez, épp kisbabát vártam. Jó volt, hogy havonta kétszer háromszor mentem Herendre, de aztán én ott nem tudtam így beilleszkedni. Megszületett a fiam, aztán én a gyerek születése után mondtam, hogy én ezt a gyerek mellett nem tudom már csinálni.
R: Úgy működött, hogy aki tehetséges akkor azt az Iparművészeti Tanács felkarolja, vagy ott is kellettek kapcsolatok?
SM: Nem, nem kellett, abszolút tehetség alapján ment. Akkoriban volt ott a Juhász Laci bácsi. Nekem az Iparművészeti Tanács nagy segítség volt, mert segített meggyőzni az ipart, hogy erre szükség van. Ez a terület fontos volt, az Iparművészeti Tanács ezt jól látta. A Juhász Laci meg kifejezetten kedves volt. Mindenben benne volt.
R: Vajon miért nem látták be az ipar képviselői, hogy nem azokat kell gyártani, amit 100 évvel ezelőtt?
SM: Még ha belátták volna is hiába, mert szinte semmi mögött nem volt ipar, nagyon nehezen mozdult minden, és mindenhol vízfejek voltak. Az Iparművészeti Tanács nagyon aktív volt, kiállítást szerveztek, pályázatokat írtak , viszont az az igazság, hogy az ipari háttér nem volt meg semminek.
R: Egy ilyen pályázaton az Ágnessel első díjat nyert.
SM: Igen, de evvel vége is lett. Nem igen gyártották, vagy csak keveset, mert a kereskedelem nem kérte. A gyárakon is múlt, nem akarták gyártani kereslet híján.
R: Egy nagyon fontos részt átugrottunk, mi volt a diplomamunkád 1958-ban?
SM: Egy reggeliző készletet kellett tervezni.
R: Kinek kellett tervezni? Mert azt tudjuk, hogy a Zumpfe Klárának például a Royal Szállodának kellett terveznie.
SM: Nekünk ilyet nem kellett, ők később diplomáztak. A mi időnkben ilyen l'art pour l'art volt, megmondták , hogy ez legyen, egy reggeliző készlet, amiben benne van a tejes, kávés, vajtartó, tea stb.
R: Készült róla dokumentáció?
SM: Semmi, a főiskolának volt, ők végigfotózták.
R: Ott sajnos nincs meg. Neked megvan belőle valami?
SM: Mi itthon használtuk , de aztán kikoptak.
R: Egy darab sincs? :)
SM: Nincs, nincs, az az igazság ebből a szempontból hanyag voltam nagyon. Ezt nagyon sajnálom.
R: Később gyártották valahol?
SM: Sajnos nem.
R: Mert másoknál találkoztunk ilyennel.
SM: Kiével?
R: Zumpfe Kláráéval és Antóniáéval. Ők együtt voltak Pécsen, bekerült a formakönyvbe a készletük. Klárától egy tálat és egy vázát vett meg a gyár, Antóniától is egy tálat, és egy picike tartót vett meg a gyár, be is került a kínálatba. Egyébként te hol csináltad a diploma munkádat?
SM: Herenden. Hát ez egészen rendkívüli, mert sem tőlem, sem Egértől (Torma Istvánné) nem vettek meg formát.
R: Herend után végül mi történt?
SM: Nagy kegyet gyakoroltak velem, és benyomtak Kőbányára.
R: Ki nyomott be Kőbányára?
SM: Az építésügyi minisztériumhoz tartoztak a porcelángyárak. Ott volt egy ipari osztály, ahol Simó József volt az iparigazgató, ő volt ennek az ágazatnak a feje. Régebben Herenden volt kézi festő, és később lett belőle igazgató a minisztériumban. Ő intézte el.
R: Gondolom volt hátszele?
SM: Nem nem nem, ez akkor így ment, például volt olyan igazgató Herenden aki gipszmunkás volt. Ez kérem politika.
R. Ez befolyásolta a munkádat?
SM: Nekem nem volt ilyen gondom, de máshol nyomasztó lehetett a légkör. Herenden nem volt ilyen nyomott a légkör, de ugye akkor mi még friss főiskolások voltunk, azt gondoltuk ránk semmi nem vonatkozik, hogy nekünk sok mindent szabad.
Szóval én meg a Tormáné együtt mentünk el a Simóhoz, az iparigazgatóhoz, a főnökhöz. Van ez az új helyzet, hogy született egy gyerekem. Most mit csináljak, álljak ki az iparból? Erre a Simó mondja, hogy ne, a világ kincséért sem, mert az volt a szlogen, hogy dolgozót, fejlesztőt az iparba. Az volt a teória, hogy az ipar tervez, és minden csodálatos lesz. Sajnos emögött viszont nem volt technika. Ami például külföldön volt, az már akkor behozhatatlan volt.
R: Ti láttátok miket készítenek külföldön?
SM: Igen, az Iparművészeti Tanács külföldi újságokat rendelt.
R: Utazhattatok is?
SM: A hetvenes években már mehettünk ipari vásárokba, a nyolcvanak években pl Lipcsébe, és akkor a szemünk szánk eltátottuk, hogy mi van ezen a területen.
R: Milyen volt gyárban dolgozni?
SM: Háááááááát, úgy indultunk, hogy reggel hétre kellett kint lenni, és délután négyig ott kellett maradni. Viszont a tervezői munka nem így működik, olyan nincs, hogy ezt reggeltől estig csináljuk.
R: És akkor mit csináltatok?
SM: Volt hogy egymást beszéltük ki. :) Alig vártam a négy órát, hogy hazajöhessek. De ezt az Istennek nem értették meg, hogy egy ilyen munka nem így működik, valamikor éjjel találtam ki, mit kéne csinálni, de ott a gyárban négykor mindig abba kellett hagyni. Hiába, ezt nem lehet 8-tól 4-ig csinálni, Ez is az oka volt az örökös konfliktusnak, hogy ezt az ember nem bírja így csinálni. Volt, hogy nem bírtam, és itthon csináltam meg a modellt az asztalon, gipszből, vagy plasztilinből. A gyárban a gipszműhely közvetlenül ott volt velünk egy térben, jötte- mentek az emberek. Kivitelezés közben már oké, de főleg akkor mikor nem tisztult még le, hogy mit akarok, akkor ez nagyon zavaró volt.
R: Miben tudott még segíteni az Iparművészeti Tanács?
SM: Az Iparművészeti Tanács kiharcolta, hogy hetente legyen egy alkotó nap, de ezt sajnos később elvették. Pedig akkor például el lehetett menni az állatkertbe mintázni. Nehéz idők voltak ilyen szempontból. De volt benne jó is. Nem akadályoztak, ha pályázatokra készültünk, dolgozhattunk rajta ott is.
R: A pályázatokról honnan hallottatok?
SM: Az Iparművészeti Tanács írta ki azokat. Mindig személyre szólóan értesítettek minket, és meghatározták , hogy mit kell csinálni. Például óvodai étkészletet dekorral együtt. Az jól sikerült, díjat is kaptam. Fehér kréta papírból vágtam ki a formákat, az hozta a porcelán hatását. Sajnálom, hogy ezt nem tettem el, ez ott maradt a gyárban, a Liget utcában.
R: Volt e az Iparművészeti Tanács mellett aki segített?
SM: Volt egy állandó segítőnk, egy szobrász , a Huszár Imre, és főleg a figurákban adott tanácsot. A Tanács közvetítette őt, a gyár könnyen elfogadta. Sokat segített nekünk, főleg nippekben.
R: A fiatalokon kívül már ott dolgozott ekkor Balogh Béla. Mit tudni róla?
SM: Ő nem az Iparművészeti Főiskolán tanult, hanem volt egy ilyen ipari rajziskola, ő ott tanult. Az Iparművészeti Múzeumban volt ez az ipari rajziskola. Ő korban jóval mögöttünk volt, nagyon sok szép dolgot csinált. A gyárban ő volt a tervező, mikor mi odakerültünk. Teljesen süket volt, de egy szimpatikus, helyes, rendes ember volt. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk vele kommunikálni.
R: Volt közöttetek rivalizálás?
SM: Nagyon családias volt a kollektíva, hamar összeszoktunk . Aztán az átalakításokkal sok minden megváltozott. Például amikor Hollóházához kerültünk Kőbánya után.
R: Volt olyan amivel nem szerettél foglalkozni?
SM: Jaj, hát sok volt. Ezeket a barokk dolgokat nem kedveltem Hollóházán.
R: Mit csináltál volna szíved szerint?
SM: A hetvenes évek vége felé a bimbó vázáimat nagyon szerettem.
R: Milyen díjakat kaptál?
SM: Rengeteg díjat kaptam, de semmilyen hatással nem volt az életemre. Jól esett, de semmilyen hatással nem volt senkire. Azért mégis csak valami elismerés. Van Munkácsy-díjam is, mondtam már? :)
Sőt, meg is mutatta. Nagy öröm volt anno beszélgetni vele.
És akkor egy ki ízelítő az általa tervezett tárgyakból, figurákból:
