2023. május 16., kedd

Gránit - állat figurák

Az egyszerűen csak kispesti Gránitnak hívott gyárnak a valóságban hosszabb neve volt. 1922-ben alapították és a neve ekkor Porcelán - Kőedény és Kályhagyár Rt. volt. Az 1948-as államosítás után a neve Finomkerámiai Művek Gránit Csiszolókorong és Kőedénygyár lett. 

Elsősorban fajansztermékeket gyártottak, főleg az edényáru gyártásra fókuszáltak, de már a kezdetekben is külön részleg volt a művészi kerámiák gyártására és ehhez iparművészeket is alkalmaztak. Ahogy más gyárak esetében is, a díszműáru gyártásból nem élt meg a gyár, úgyhogy az edények mellett szaniter termékeket is gyártani kezdtek. 

Az államosítás után sem volt ez máshogy. Az alkalmazott iparművészek az edények mellett terveztek díszműárut, figurákat is, de továbbra is az olcsó tömegtermékek gyártása volt a fő irány. A szaniter gyártást átirányították a régen Zsolnay érdekeltségű Budapest Porcelángyárba. 

Egy ilyen nagy múltú és volumenű gyár termékpalettáját összegyűjteni nagy feladat, érdemes egy részére specializálódni. 

Engem a kezdetekben a gyárak figurális kínálata kezdett el érdekelni. Az államosítás után szinte minden magyar gyárban megjelentek új tervezők is a régiek mellett és feladatuk a termékek modernizálása volt, a régi formák mellett megjelentek vagy kiváltották őket az iparművészek újabb darabjai. Így volt ez a figurákkal is. Ugyan a gyár fő profilja más volt, de figurákat is terveztek. A Gránit figurák gyűjtését kicsit nehezíti, hogy az államosítás utáni darabokon nagyon ritkán találunk jelzést. 

Ebben a bejegyzésben - a teljesség igénye nélkül - a gyárban készült állatfigurákból válogattam. 


Az egyszerű vonalú, stilizált állatok illettek a kor hasonló szellemiségű edényeihez is. 

manapság a gyűjtők körében az egyik legkeresettebb darab ez a róka figura:

nagy meglepetés volt, amikor a formát megtaláltam bronzból is kiöntve:


A hosszú róka figura mellett még két másik fazon is készült a gyárban. A jobb oldaliból sajnos csak festetlen változat van a gyűjteményemben.



az ülő verzióból lehet keresni különböző festéseket: 
 

tervező: Andresz János

a róka után a tacskó figura is népszerű:


a cicák két méretben és számtalan dekorral készültek: 
 

kacsákkal több színben találkozhatunk: 


az álló kutya figura:


a mackó figura:


a zsiráf:


ritkábban fordul elő ez a fekete - fehér ló figura: 


tervező: Andresz János

ez a nyuszi is ritkának mondható:

ez a verzió is: 


A bagoly is keresett gyűjtői darab:


tervező: Andresz János

a gyárban készültek perselyek. Ilyen ez a bagoly páros, amiknek a hátán lehet a pénzt bedobálni:


készült egy elefántos persely is: 


Ezen az egyetlen figurámon találtam jelzést:


Vannak olyan darabok, amik még csak festetlen verzióban vannak a gyűjteményemben, ha esetleg lenne valakinek képe festett verziókról szívesen látnám. 




Zahajszky László tervezése

én ezt a figurát is Gránitnak gondolom, de még nem vagyok benne 100%-ig biztos: 
 

A tervezőket pótolom a képek alatt, amint sikerül őket azonosítani őket. 

Hamarosan pár emberfigurát is bemutatok a gyár termékei közül. 



2023. május 9., kedd

B. Várdeák Ildikó kerámiái

Várdeák Ildikó 1929-ben született Abonyban, május 13-án. Édesapja Várdeák Ferenc festőművész volt, 1936-ig Abonyban rajztanárként dolgozott,  édesanyja V. Erdélyszky Jolán is festőművész volt. Így talán nem csoda, hogy ő is művészi pályára készült. 1953-ban diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ő is Gádor - Borsos növendék volt. 


Várdeák Ildikó kerámiáin nem véletlenül találkozunk mindig egy plusz B betűvel. Férjezett neve ugyanis Bödy Oszkárné volt. Egyik lányuk állítása szerint mindketten éjjel - nappal dolgoztak, két gyermeküket is az anyai nagyszülők nevelték a mindennapokban. Ezért is lehet, hogy sok kerámia bukkan fel Várdeák jelzéssel. 


Férje, kémikusként segítette mázkísérleteit. Legjellemzőbb színei a narancs - fekete kombináció, kerámiái sok lakásba eljutottak az Iparművészeti Vállalat segítségével. 


Kezdetben porcelán - és kerámiaedények tervezésével, kivitelezésével foglalkozott. Szabadúszóként különböző porcelángyárakban gyártották a terveit. Legismertebb darabját - egy kávés készletet -  sokszor Török Jánosnak tulajdonítják, de Várdeák tervezés. 


kivitelezés: Pécsi porcelángyár



Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében szerepel egy extra verzió is ebből a készletből. 


kivitelezés: Pécsi Porcelángyár


Nagy meglepetésemre az Aquincum Porcelángyárban is találkozhatunk Várdeák tervezéssel:


Gyűjteményem egyik különlegessége ez a Kőbányai Porcelángyárban készült váza:


a dekor mellett a fenékjegy melletti aláírás teszi igazán különlegessé: 



Saját gyűjteményembe inkább olyan darabjait válogattam, amik nem a szokásos, tőle megszokott színvilágban készültek: 


AZ Ország Világ magazinban láttam ezt a képet róla és a műhelyéról:


Legnagyobb örömömre a kép bal oldalán felfedeztem az egyik kedvenc vázámat:


43 és 46 cm-es darabok.


De jobb oldalon is látható egy másik vázám tőle:


A magazinban így vallott:

— Alkotásaimmal valóban azt a célt szeretném szolgálni, hogy az új lakásba költözők ízlése éppúgy, mint a régiben maradóké helyes irányba fejlődjék — mondta a műterembeli beszélgetésünk során a művésznő, majd hozzáfűzte: — az alkotás nálam is belső szükségszerűség, ám másoknak örömet szerezni, az az a plusz, amiért érdemes állandóan töprengeni, dolgozni. Magaménak érzem és vallom azt a helyes elvet, hogy az otthon kultúrája éppen olyan fontos, mint az értelemé, vagy az érzelemé. De az ízlés formálása a lakáskultúrában is csak magas szinten előállított művekkel lehetséges. Ezért keresem művésztársaimhoz hasonlóan én is állandóan az újat: formában, méretben, technikában és agyagban. A mi munkánk nem bírja el a türelmetlenséget, de a lustaságot sem, mindig új és új lendület kell a tűz és az agyag meghódításához. 

A porcelán és az agyag után újabb alapanyagok kerültek a látóterébe. Egy másik magazinszámban így beszélt munkáiról:

Várdeák Ildikó a kísérletező, mindig újat kutató művészek közé tartozik. Munkájáról szólva, elsőként mestereit, példaképeit említette. — Nekem két apám volt — mondta. — Az egyik, aki életet adott, felnevelt. A másik Gádor István, a hazai modern kerámia megteremtője. Festőművész apámtól a szakma, a mesterség, a művészet szeretetét és becsületét kaptam útravalóul. Gádor mestertől, tanáromtól, a mindig újakra készülő, töretlen vállalkozó kedvet. A keramikusművész a főiskolán porcelánfestést tanult, eközben beleszeretett a kerámiába és hű is maradt hozzá. Csaknem egy évtizedes erőpróba után érkezett el azokhoz a használati tárgyakhoz, amelyek ma is sajátjai. Egyik érdekes témája a kerámia fémmel és kosárfonással való kombinálása. A kenyértartó, az öblös teáskanna fogója nádból készült, a fondue-készlet főzője fémmel van kombinálva. Az ellentétek: a kemény kerámia, a lágyan hajló nádfonat és az ezüstös fém izgalmas összhatást nyújt. A másik kedvelt területe a különleges színek és minták alkalmazása. E törekvését őrzik a nagyméretű tálak, a kávés- és teáskészletek, a gyümölcsöskelyhek, vázák. Karcolással, festett díszítéssel, felületi felrakással készültek. Űjabban nem elégszik meg a közvetlen környezetünk, otthonunk szépségével, hanem kilép a lakásból, és virágtartókkal, kaspókkal a kertet is díszíti. — Ezek új eljárással születtek — simogat végig tekintetével a vázákon, hasas virágtartókon. — Kísérletezés közben jutottam el a samott- hoz — az építőipar melléktermékéhez —, ehhez a rusztikus hatású és nagyon tartós, kemény anyaghoz. Rájöttem arra, hogy az égetés során, az olyan hőhatásra, amely minden anyagot elemészt, ez a samott semmihez sem fogható szépséget nyer. Mintha valódi tisztítótűzben égne . .. Ezerkétszáz fokon felül eltűnt az anyag durvasága, érdessége, a máz keménysége, a színek is semmivé váltak, s csak az maradt meg, ami kellemes. A tűzégette anyag ősi erőt sugárzó szépséget ad. Így vált a belőle készült tárgy alkalmassá arra, hogy a természetet — a kertet, az udvart, egy-egy facsoportot díszítsen — földet, virágot, bokrot, növényt magába fogadjon.

Samottos anyagból készült alkotásai:






és az alkotó:


2013-ban hunyt el. 



2023. május 2., kedd

Káldor Aurél gyerekfigurái

A magyar kerámia és porcelán világában olyan szép nevek fordulnak elő, hogyha nem kedvelném a tárgyaikat, akkor is megjegyezném a nevüket. De ebben az esetben, a név és a tárgyak is kedvencek. Káldor Aurél nevével először az Iparművészeti Lektorátus jegyzőkönyveiben találkoztam.  Máshol nem találkoztam említéssel, mert a neve nem volt köthető egy gyárhoz, szabadúszóként dolgozott. Nagyon örültem, hogy az ismert és kevésbé ismert gyerekfigurákhoz végre nevet is tudtam kötni. 


Hollóházán és az Aquincum Porcelángyárban készültek a fenti gyerekfigurái. Mivel Hollóházán nagyobb volumenben gyártottak, ezek a figurák gyakrabban kerülnek elő. Az Aquincum Porcelángyárban készült darabok ritkának számítanak. 

Az első találkozásunkkor még nem tudtam mivel van dolgom. A festetlen jó testvéreket egy régiségkereskedésben vettem és jelzés híján el kellett hinnem, hogy ez a kedves mozdulat a Pécsi Porcelángyárban készült. Merthogy ez a kedves mozdulat fogott meg. Természetesen nem Pécsett készült, mint később megtudtam és a blog is többek között azért indult jó pár éve, hogy az ilyen pontatlanságokat helyre tegye. 


A legismertebb négyes csapat hollóházi jelzéssel viszonylag hamar összegyűjthető.
 

A 80-as években rövid ideig máz alatti festéssel is készültek, ezek már gyűjtői csemegének számítanak. 


egy ritka olvasó kislányok festés, valószínűleg dekor tervnek készült, de később nem ezt fogadták el: 
 

Az Aquincum Porcelángyárban is 4 figura készült ebből a sorozatból. Méretben kicsit kisebbek és mivel kevesebb készült belőlük, ritkának számítanak. 


A gyűjtőknek minden, a szokásostól eltérő festés érdekes lehet. Ezen a két kockázó kislányon lehet látni a különbséget az első és a másodosztályú festés között. 



A jobb oldali figura festése erőteljesebb, a másodosztályú figura halványabb. 

Van, hogy a színben árnyalatnyi különbségek vannak, mert alapvetően mindkét kabátka zöld, de azért van különbség köztük. 


Az éneklő kislányok mindenféle festéssel keresettek:


A jó testvérek is kiszínesedtek a gyűjteményemben: 



És hogy mit lehet tudni az alkotóról? 

Káldor Aurél 1924. október 2-án született Budapesten. Édesanyja korai halála után a neveltetése a nagyszüleire hárult. Nagyapjának márványüzeme volt Józsefvárosban, a Koszorú utcában, ez egészen biztosan segítette a művészi ambícióját. Érettségi után a Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett. 23 évesen kerámiaüzemet nyitott, de hamarosan tönkrement. 1949-ben a  Kerámiaipari Művészeti Szövetkezetben lett részlegvezető. Az 50-es években újjá éled a porcelángyártás, különböző gyárak kezdik készíteni a figuráit, egyre több tervét fogadják el. Így lehet, hogy Hollóháza és az Aquincum Porcelángyár mellett herendi figurákat is köthetünk a nevéhez. 1966-ban az Új Emberben, így emlékezik: 

— Porcelánfigurák tervezésével kezdtem, mintegy ötven alakomat gyártja Herend, Aquincum , Hollóháza. Szeretik őket — ahogyan mondják. 

1963-tól más kezdi el foglalkoztani, a porcelánfigurák szép lassan a háttérbe szorulnak: 

 — Egyre jobban vonzanak az egyház művészeti feladatok — említi. — Sokáig csak forgattam a gondolatot magamban, nem mertem hozzákezdeni. — Miért? — Ügy érzem, lelkileg is fel kell készülni hozzá. 

1996-ban is beszélt pályájáról az Új emberben. 

Egyházi művészként 1963-tól jegyzik, amikor a Prágai kis Jézus márvány domborműve elkészült, s ez ma a Bakáts-téri templomban látható. Müncheni templomba került az 1964-ben készített Szent Lídia márványszobra, melyet elhunyt pap bátyja emlékére alkotott. A szoborról készült fényképet mutatva megáll, s kérdezi, tudom-e, ki volt az a Szent Lídia. Nem tudtam. De talán nem én vagyok az egyetlen. Lídia bíborárus asszony volt, ő ruházta fel az apostolokat, s a kelmeárusok védőszentje. (ApCsel 16,14.) Majd sorra érkeztek a felkérések. Műveit márványból, gipszből, bronzból és terrakottából készítette. 

A cikk zárásaként megosztotta ars poeticáját: 

 Szerinte „a művészet ott kezdődik, ha egy művésznek van egy lelki élménye, s ezt valamilyen eszközzel (legyen az ceruza, festék, kő, márvány...) megjeleníti azért, hogy a másik embernek is ugyanabban az élményben legyen része".

2011. szeptember 9-én hunyt el. 


forrás: internet


Kolibri jelzésű figurák és dísztárgyak a Drasche gyárból

A kőbányai Drasche gyár története régóta foglalkoztat. Ugyan a modern tárgyak találtak meg először, amiket az államosítás után 1968-ig gyárt...