A mai poszt leginkább egy kérdés. Ki tud bármit is Törzsök Gabrielláról? Meg kellet örökítenem Török János figuráját és Törzsök Gabriella vázáját, ha már egy időben, egy helyen voltak és gondoltam ez jó apropó lesz, hogy írjak is róla. De minden keresésem hiábavalónak bizonyult. Egyetlen fotót találtam róla itt. A váza egyértelműen az ő tervezése a formakönyv alapján, bár korábban a Török János figura kezében lévő vázából kiindulva Török tervezésnek gondolták. Mégsem találni a tervezőről sehol semmit. Aki bármit tudna róla mégis, kérem ossza meg. Remélem a blog erre is jó felület, hogy mások is megosszák, ha tudnak valamit a tervezőről.
2023. június 6., kedd
2023. május 30., kedd
Percz János
Percz Jánosról régóta szerettem volna írni, mert a tárgyait nagyon szeretem magam körül. Előző héten ennek lökést adott, hogy a Pál családnál jártamban beleshettem egy régi családi videó felvételbe, ahol a keramikus házaspár más barátaikkal együtt - többek között Percz Jánossal - sütögetett a kertben. Szeretem, ha a művészeket hétköznapi szituációkban láthatom, esetleg hallhatom. Én ettől még közelebb érzem magamhoz a tárgyaikat.
Talán nem véletlen, hogy pont most akadtam két felvételre is Percz János munkásságáról. Az egyikben ő maga beszél a pályájáról és nem utolsó sorban bepillantást enged a két film miből és hogyan is készültek a fém tárgyai.
Percz János az egyik legismertebb magyar ötvös, pályáját mégsem így kezdte. Rajztanárnak készült és már tanárként találkozott a fémmel és szeretett bele. Szerencsénkre.
Ahogy majd a portréfilmben is elmondja, a kezdetekben apró tárgyakat készített, ezekből lettek később a nagyobb dísztárgyak, majd a térkompozíciók szerte az országban.
2023. május 22., hétfő
Pál Ferenc és Pálné Tarsoly Ilona
A gyűjtők sokszor bosszankodnak, hogy egy remek tárgyon nem találnak szignót vagy ha találnak, nem tudják beazonosítani, ki készíthette. Pál Ferenc szignója jól olvasható, régóta jól ismert név a kerámia gyűjtők körében, mégis nagyon keveset tudunk róla. Még kevesebbet arról ki volt a Pálné jelzés mögött. Sajnos az alkotók már nem élnek, de nagy szerencsémre sikerült beszélgetnem a gyermekeikkel.
Pál Ferenc 1914. június 18-án született Gyömrőn, ahol 1948-ig lakott.
Édesapja – a legidősebb Pál
Mihály - kőfaragó mester, bátyja Id. Pál Mihály elismert szobrász volt.
Ferenc festőművész szeretett
volna lenni. 1949-ben végzett a Főiskolán, ahol előbb Rudnay Gyula tanította, később
Barcsay Jenő lett a mestere, akivel szakmai és emberi kapcsolata is remek volt,
jó barátságba kerültek.
1953 és 59 között a Fővárosi Emlékmű
Felügyelőség munkatársa volt, szobrok, emlékművek restaurálását felügyelte,
posztamenseket és emléktáblákat tervezett.
Fiatalon Budapestre vonattal járt
be, egy ilyen alkalommal ismerkedett meg a szintén Gyömrőn élő Tarsoly
Ilonával. Ilona is tehetséges volt, ő is járt az Iparrajz iskolába, de tanulmányait
nem fejezte be.
1946-ben házasodtak össze,
1948-ban költöztek Budapestre.
Ferenc az 1950-es évek végén kezdett
el kerámiával foglalkozni. Első nagyobb munkája az 1958-as brüsszeli
világkiállításra készült ajándéktárgy, egy kakasos tálka volt. Tagja volt a Művészeti
Alapnak.
Felesége, Ilona a kezdetektől besegített férjének és az első időkben az ő alkotásai is Pál Ferenc neve alatt lettek zsűriztetve és forgalmazva. Később a saját neve alatt készítette a kerámiákat.
Ilona 1979-ig, 55 éves koráig
dolgozott, utána végleg hátat fordított a kerámiának. Ferenc a 80-as évek végéig
dolgozott, de élete utolsó éveiben már nagyon megromlott a látása.
Pál Ferenc 2008. márciusában,
Ilona 2010. januárjában hunyt el.
Pál Ferenc kerámiáiból válogatok és néhány ismert jelzést is csatolok:
Kolibri jelzésű figurák és dísztárgyak a Drasche gyárból
A kőbányai Drasche gyár története régóta foglalkoztat. Ugyan a modern tárgyak találtak meg először, amiket az államosítás után 1968-ig gyárt...
-
Herend kiemelkedő szerepe a magyar porcelángyártásban megkérdőjelezhetetlen. Rengeteg könyv, tanulmány és gyűjtő foglalkozik a témával, a kü...
-
A magyar iparművészetnek még sok fehér foltja van, rengeteg kutatni - és gyűjtenivaló akad még. Nagyon érdekes lenne felkutatni az otthoni p...
-
Több mint 10 évvel ezelőtt, amikor beleszerettem az első magyar porcelán figurákba , gondoltam szerzek majd egy-egy katalógust a gyáraktól é...


















































