Percz Jánosról régóta szerettem volna írni, mert a tárgyait nagyon szeretem magam körül. Előző héten ennek lökést adott, hogy a Pál családnál jártamban beleshettem egy régi családi videó felvételbe, ahol a keramikus házaspár más barátaikkal együtt - többek között Percz Jánossal - sütögetett a kertben. Szeretem, ha a művészeket hétköznapi szituációkban láthatom, esetleg hallhatom. Én ettől még közelebb érzem magamhoz a tárgyaikat.
az első Perczem
Talán nem véletlen, hogy pont most akadtam két felvételre is Percz János munkásságáról. Az egyikben ő maga beszél a pályájáról és nem utolsó sorban bepillantást enged a két film miből és hogyan is készültek a fém tárgyai.
Percz János az egyik legismertebb magyar ötvös, pályáját mégsem így kezdte. Rajztanárnak készült és már tanárként találkozott a fémmel és szeretett bele. Szerencsénkre.
grafikusként is méltán tartják számon
rengeteg érem terve volt, akkurátusan datálva
Ő így emlékszik vissza a kezdetekre az 1966-os Lányok évkönyve lapjain:
Budai gyerek voltam, de Pesten nőttem fel. Volt egy kis fehér pincsikutyám, akit minden este sétálni vittem. Szabott útvonalunk volt: Szondy utca, Bajza utca, Epreskert, Aradi utca, Székely Bertalan utca és vissza. Kutyám útközben többször megállt. Én csak kétszer. Bekukucskáltam az Epreskertbe. Nagyon izgalmas dolgokat láttam ott: festettek, mintáztak... Második megállónk az Aradi utcában volt. Nagyablakos pince mélyén öreg cégtáblafestő éldegélt. Orromat hozzányomtam az üveghez, úgy figyeltem. Az öreg észrevett, s egyszer lehívott a pincébe. Munka után az volt a szórakozása, hogy tájképeket másolt. Nagyon imponált nekem.
Így határozta el gyerekfejjel, hogy festő lesz.
Apja "rendes" embert akart belőle faragni, úgyhogy amikor bejelentette, hogy felvették a Képzőművészeti Főiskolára csak annyit mondott, hogy "Elég baj az!"
1946-ban végzett, 48-ig ott maradt tanársegédként majd 12 évig tanított egy vasas ipari tanuló iskolában, a Hernád utcában. Néha meglátogatta tanítványait a műhelyben, ekkor találkozott össze a fémmel.
Kérdezgetni kezdtem, s az öreg mesterek szívesen tanítottak. Szereztem egyszer egy lemezdarabot. Hazavittem, püfölni kezdtem. Hamutál született belőle, egyszerű holmi. Bevittem az iskolába, megmutattam, s mindenkinek nagyon tetszett. Elmagyarázták, hogyan kell ólmon, fán, szurkon kalapálni, hogyan lehet szépen, finoman, szinte láthatatlanul forrasztani. Ők sem gondolták, én sem számítottam arra, hogy valamikor ezt majd felhasználom...
Ezt az első hamutálat egy neves belsőépítész észrevette. Ő kezdett Percz János után kutatni. Így került a Képzőművészeti Alaphoz. Így lett ötvösművész. 1960-ig párhuzamosan tanított és készítette fém tárgyait, de 60 után már az ötvösség volt a fő tevékenysége.
Ahogy majd a portréfilmben is elmondja, a kezdetekben apró tárgyakat készített, ezekből lettek később a nagyobb dísztárgyak, majd a térkompozíciók szerte az országban.
a nagyobbacskák:
ilyen beütött jelzést kell keresni a tárgyain, de nem mindegyiken találunk
Mindkét kisfilm 1963-ban készült.
Ebben a kisfilmben ő maga is beszél, fél óra, de aki szereti a művészetét mindenképpen érdemes megnézni.
Ebben a rövidebb kisfilmben - Ének a vasról - a tárgyait mutatják be:
És hogy hogyan születnek alkotói ötletei? A felesége válaszolt anno:
Engem is izgatott ez a kérdés. Nap mint nap látom, hogy dolgozik. Segítek neki, amiben tudok. Az ötlet születésének pillanatát mégsem tudtam eddig elkapni. Egyszer zsúfolt villamoson utaztunk, valakihez igyekeztünk. Hirtelen megragadta a karomat és odasúgta: "Látod annak a nőnek a kalapját? ... Látom - feleltem -, nincs rajta semmi különös..." "Dehogynem, hiszen, olyan, mint egy érdekes vonalú tál..." Hónapokkal később kihívott a műhelyébe és megkérdezte: "Emlékszel annak a nőnek a kalapjára a villamoson? Ez a tál született belőle!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése