2023. március 15., szerda

Gorka Géza madár váza

 Gorka Géza a magyar kerámia meghatározó alakja és így élete, munkássága is jól dokumentált. Például itt lehet róla olvasni. Nekem mégis hiányérzetem van, mert az Iparművészeti Vállalattal kötött megállapodásáról eddig semmi konkrét adatot nem találtam. 1962-ben 12 művéből sorozatot készítettek - gondolom, hogy a kisebb pénzű embereknek is elérhető legyen a művészete - és utána is együttműködtek évekig, de sem a formákról, sem ezek számáról még nem találtam adatot.

Ez a váza is ilyen sorozatban készült, az általam ismertek közül az egyik kedvencem. Aljukon nincs mindig jelzés, de ha van, akkor körben fut a Gorka szó, a tetején pedig az Iparművészeti Vállalat logója látható. 




Gádor István fali tálka

 Gádor István kis méretű fali tálkáját mutatom ma. A dekoron érezhető Picasso hatása. 

A hátán a jelzés: 

Gádor a 10-es évek elején nyúlt először agyaghoz, első kerámiaplasztikáját 1914-ben állította ki a Műcsarnokban. Evvel kb 10 évvel előzte meg a kerámia triász másik két nagy alakját, Gorka Gézát és Kovács Margitot. Huszas évekbeli munkáin még a szecesszió és az expresszionizmus érződik, a népművészetből is merít. A későbbiekben azonban nehéz lenne korszakokra bontani művészetét. Folyamatosan kísérletezett, kutatott, fejlődött. Sokoldalúsága egyedülálló. Jelentős művészetével egyenértékű volt pedagógiai munkássága is. 1945 és 1958 között tanított a főiskolán. A retro kerámiákat készítő nemzedék keramikusai szinte maradéktalanul őt vallhatják mesterüknek. 





Majoros János csempekép

             Majoros János és Majoros Hédy a 60-as évek elején készítettek csempeképeket. 

A most bemutatott darab Majoros János munkája: 

Majoros János 1947-ben kezdte meg tanulmányait. A későbbi főiskola akkor még akadémia volt. Eredetileg belsőépítésznek készült, de Gádor István javaslatára keramikusnak tanult. A főiskola elvégzése után nem kaptak munkát felségével, Hédyvel, így segítséget kértek Gádortól, mesterüktől. Mindez nyáron történt, ő kérte, hogy ősszel keressék fel újra. Addigra vett nekik egy műtermet a Cházár András utcában, építtetett nekik egy kemencét és így el tudtak indulni a pályán. Egyébként más tanítványait is segítette, ahogy tudta. később a tanítványok természetesen ezt viszonozták, segítettek neki nagyobb munkái kivitelezésében. 


Majoros János szavai: 

 Nekem azt jelentette a Gádor munkásság, hogy ezzel a mesterséggel, a kerámiával mindent meg lehet csinálni. Ha kaptam egy feladatot, akkor mindig volt egy olyan előképem, hogy ezt a Gádor hogyan csinálta meg, vagy hogyan csinálta volna meg? És mindezen túl hihetetlen szorgalom, hallatlan akarás volt az Öregben: fantasztikus, hogy mennyit dolgozott, és mindig meg tudott újulni.


Nagyszemű hal - Aquincum Porcelángyár - Ősz Szabó Antónia

 Nagy hal figura az Aquincum porcelángyárból.

Kedves tengeri részletekkel:






Ősz Szabó Antónia tervezte 1970-ben.

A figura 15 cm magas.


2023. március 14., kedd

Csekovszky Árpád - kerámia cica gyertyatartó

Csekovszky Árpád neve hallatán talán minden kerámia kedvelőnek elsőként a színes városképek ugranak be, a jellegzetes Cseko jelzéssel az oldalukon. De ezeknél sokkal sokrétűbb az életműve és szerencsére ápolják az emlékét, weboldal és múzeum is őrzi az alkotásait. 

Csekovszky Árpád 1931-ben született Csikóstöttösön, Baranya megyében. Budapesten az Iparrajziskolába járt 1946-tól 1951-ig, majd az Iparművészeti Főiskolára 1951-től 56-ig. Mestereinek Gádor Istvánt és Borsos Miklóst tartotta. 

1957-től már a Főiskola kerámia szakosztályát vezette. De sem a cím, sem a hatalom nem érdekelte, csak a művészetnek és a tanításnak élt. Az oktatás mellett minden idejét alkotással töltötte a Rákosligeten, 1962-ben megépített műtermében. 

A kezdetekben készített játékos, mázas kerámiáit felváltották a nyers, samottos, konstruktív ábrázolású darabok. 

Épületkerámiákat is készített, az országban sok helyen találkozhatunk a munkáival. Katt ide

A most bemutatott cica figura az 50-es évek végén készülhetett, tehát a korai darabok közé tartozik. 







Érdekessége, hogy a mi darabunknak ugyanott látható repedése, mint a Csekovszky gyűjteményben szereplő darabon. :) Itt meg lehet nézni. 

2023. március 10., péntek

Csőmadár - Herendi Porcelángyár - Brand Ágoston

 Ő is nagyon kilóg a megszokott Herendi kínálatból. A 60-as évek körül készülhetett, a mai forma könyvekben már nem található meg a formaszáma, de mivel van egy 1975-ös kiadású Herendi listám onnan kiderült például a neve. 


A csőmadár:




A csőmadár 12,5 cm magas.

Formaszáma: 5901

Brand Ágoston tervezte.

Pál Ferenc kerámia fali tál

 Pál Ferenc fali tál, a rá nagyon jellemző madár figurával: 








 

Kolibri jelzésű figurák és dísztárgyak a Drasche gyárból

A kőbányai Drasche gyár története régóta foglalkoztat. Ugyan a modern tárgyak találtak meg először, amiket az államosítás után 1968-ig gyárt...